Candy CPG 75SPX [51/62] Alkalmas helyszín
![Candy CPG 75SPX [51/62] Alkalmas helyszín](/views2/1773218/page51/bg33.png)
51 HU
A tűzhelylap olyan munkalapra helyezhető, amelynek hőálló
képessége 100°C, vastagsága pedig 25-45 mm. A munkalapból
kivágandó betét méretei a 2. ábrán láthatók.
Ha a tűzhelylapot mindkét oldalon szekrény mellé helyezzük, akkor a
tűzhelylap és a szekrény közötti távolságnak legalább 15 cm-nek (lásd
a 4. ábrát), míg a tűzhelylap és a hátsó fal közötti távolságnak legalább
5,5 cm-nek kell lennie.
A tűzhelylap és más, fölötte lévő egységek vagy készülékek (például
szagelszívó) közötti távolságnak legalább 70 cm-nek kell lennie (4.
ábra). Ha szabad tér van a beépített tűzhelylap és az alatta lévő üreg
között, akkor szigetelőanyagból (fából vagy hasonló anyagból) készült
válaszfalat kell beilleszteni (3. ábra).
Fontos! Az 1. ábra a tömítőanyag elhelyezésének módját mutatja
be.
A tűzhelylapot a mellékelt rögzítőkapcsokkal kell rögzíteni az egység
aljában lévő furatok felhasználásával.
Ha a 60 cm-es tűzhelylapot olyan sütő fölé helyezi, amely nem
rendelkezik ventilátoros hűtőrendszerrel, javasoljuk, hogy a megfelelő
levegőáramlás biztosítása érdekében alakítson ki nyílásokat a
bútorban. A nyílások mérete legalább 300 cm² legyen, elhelyezésüket
az 5. ábra mutatja be.
Ha a 75 cm-es tűzhelylapot beépített sütő fölé helyezi, akkor a sütőnek
ventilátoros hűtésűnek kell lennie.
2. ELEKTROMOS BEKÖTÉS
(CSAK AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGBAN)
Figyelmeztetés: A készüléket földelni kell.
A készüléket kizárólag háztartási célra tervezték. A hálózatra történő
csatlakoztatást szakképzett villanyszerelőnek kell elvégeznie a
telepítéssel kapcsolatos szabályok szigorú betartása mellett. A
készüléket csak megfelelő, előírt csatlakozási pontra szabad
csatlakoztatni, a 3-csapos 13 A-es dugó/aljzat nem felel meg.
Kétsarkú kapcsolót kell biztosítani, és az áramkört megfelelő
biztosító-védelemmel kell ellátni. Az egyes termékek
teljesítményigényével kapcsolatos további részletek a felhasználói
utasításban és a készülék géptörzslapján találhatók. Beépített
készülék esetén javasoljuk, hogy ha a meglévőnél hosszabb kábelt
szeretne, akkor megfelelő, hőálló típust használjon.
1.1. BEÉPÍTÉS
1.2. ALKALMAS HELYSZÍN
"A készüléket az érvényes szabályoknak megfelelően kell telepíteni, és
csak jól szellőztetett helyiségekben szabad használni. A készülék
telepítése vagy használata előtt olvassa el az utasításokat."
A gáztűzhely hőt és nedvességet hoz létre a telepítés helyszínén. Ezért
megfelelő szellőztetést kell biztosítani a természetes
szellőzőcsatornák nyitva tartásával vagy kivezető csővel ellátott
szagelszívó felszerelésével. A készülék intenzív és hosszabb ideig
történő használata erőteljesebb szellőztetést igényelhet: nyissa ki az
ablakot vagy növelje az elektromos ventilátor sebességét (ha van).
Ha szagelszívó nem telepíthető, akkor elektromos ventilátort kell
felszerelni a külső falra vagy az ablakra, ha vannak szellőzőcsatornák a
helyszínen.
Az elektromos ventilátornak óránként 3-5 alkalommal kell teljes
levegőcserét végeznie a konyhában. A telepítőnek be kell tartania a
vonatkozó országos előírásokat.
1. UTASÍTÁSOK A TELEPÍTŐ SZÁMÁRA
A HÁZTARTÁSI KÉSZÜLÉKEK TELEPÍTÉSE BONYOLULT MŰVELET LEHET, AMELYNEK HELYTELEN ELVÉGZÉSE KOMOLYAN
VESZÉLYEZTETHETI A FOGYASZTÓK BIZTONSÁGÁT. EZÉRT FONTOS AZ, HOGY EZT A FELADATOT SZAKKÉPZETT SZEMÉLY
VÁLLALJA, AKI A MUNKÁT A HATÁLYOS MŰSZAKI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN VÉGZI EL. HA EZT A TANÁCSOT FIGYELMEN
KÍVÜL HAGYJÁK ÉS A TELEPÍTÉST SZAKKÉPZETLEN SZEMÉLY VÉGZI EL, A GYÁRTÓ SEMMILYEN FELELŐSSÉGET SEM VÁLLAL A
TERMÉK MŰSZAKI MEGHIBÁSODÁSÁÉRT, FÜGGETLENÜL ATTÓL, HOGY AZ OKOZ-E ANYAGI KÁROKAT VAGY SZEMÉLYI
SÉRÜLÉSEKET.
A vezetékeket az alábbiak szerint kell a hálózatra csatlakoztatni:
CSATLAKOZTATÁS A CSOMÓPONTRA
Zöld-sárga vezeték Földvezeték
Kék vezeték Nullavezeték
Barna vezeték Feszültség alatti vezeték
Megjegyzés: Nem javasoljuk földzárlati készülékek használatát a
csomópontokra telepített elektromos tűzhelyekkel, mert ún.
„terheléskioldás” következhet be. Ismételten emlékeztetjük, hogy a
készüléket megfelelően földelni kell; a gyártó elhárít minden
felelősséget a hibás elektromos telepítésből származó
eseményekkel kapcsolatban.
FESZÜLTSÉG ALATTI
FÖLDELŐ
NULLA
L
N
Hálózati kábel
Barna vezeték
Zöld-sárga vezeték
Kék vezeték
HÁLÓZATI
CSATLAKOZÁS
2.1. ELEKTROMOS BEKÖTÉS
Ellenőrizze a készülék külső részén elhelyezett géptörzslapon lévő
adatokat, hogy a hálózati és bemeneti feszültség megfelelő-e. A
csatlakoztatás előtt ellenőrizze a földelő rendszert. Az előírásoknak
megfelelően a készüléket földelni kell. Ennek az előírásnak a be nem
tartása esetén a gyártó nem vállal felelősséget a személyi
sérülésekért és az anyagi károkért. Ha a csatlakozódugó még nincs
felszerelve, akkor a géptörzslapon jelzett terhelésnek megfelelő
dugót használjon. A földelőkábel színe sárga-zöld. A
csatlakozódugónak mindig hozzáférhetőnek kell lennie.
A tűzhelylap elektromos hálózatra történő közvetlen csatlakoztatása
esetén megszakítót kell beépíteni.
Ha a hálózati kábel sérült, az esetleges veszélyek elkerülése
érdekében cseréjét szakképzett szerelőnek kell elvégeznie.
A (zöld/sárga színű) földvezetéknek legalább 10 mm-rel
hosszabbnak kell lennie a feszültség alatti vezetéknél és a
nullavezetéknél.
A tűzhelylap felvett teljesítményéhez viszonyítva a kábelnek
megfelelő méretűnek kell lennie.
Ellenőrizze a teljesítménnyel kapcsolatos adatokat a géptörzslapon,
és ügyeljen arra, hogy a hálózati kábel 3x0.75 mm² H05RR-F típusú
legyen.
A kikapcsolást szolgáló eszközt a huzalozási szabályoknak
megfelelően a fix vezetékbe kell beépíteni.
A készülék táphálózatra történõ közvetlen csatlakoztatásához a
rögzített huzalozásba beépített eszköz szükséges, amely az összes
pólusnál olyan érintkezõ-elkülönítéssel rendelkezik, amely a
huzalozási szabályoknak megfelelõen teljes megszakítást biztosít III.
kategóriájú túlfeszültség esetén.
2.2. GÁZBEKÖTÉS
Az alábbi utasítások szakképzett szerelők részére készültek,
amelyeket az érvényes országos előírásokkal együtt kell betartani.
(Csak az Egyesült Királyságban: a törvény értelmében a
gázbekötést/üzembe helyezést úgynevezett “Gas Safe”
szerelőnek kell elvégeznie)
A munkálatok megkezdése előtt ki kell kapcsolni az elektromos
ellátást.
A tűzhelylap géptörzslapja tartalmazza a felhasználható gáztípust. A
gázhálózatra vagy a gázpalackra történő csatlakoztatást annak
ellenőrzése után kell elvégezni, hogy a készülék a hálózati gáz
típusához van-e beszabályozva. Ha a készülék nincs megfelelően
beszabályozva, akkor olvassa el a gázbeállítás módosításával
kapcsolatos utasításokat a következő bekezdésben.
Folyékony (palackos) gáz esetében használjon a vonatkozó
országos szabályoknak megfelelő nyomásszabályozókat.
Csak olyan csöveket, alátéteket vagy tömítéseket használjon,
amelyek megfelelnek a vonatkozó országos előírásoknak.
Egyes típusok esetében kúpos csatlakozót szállítunk a
berendezésekhez azokban az országokban, amelyekben az ilyen
típusú csatlakozó használata kötelező; a 8. ábrán mutatjuk be,
hogyan ismerhetők fel a különböző típusú csatlakozók (CY =
hengeres, CO = kúpos). Minden esetben a csatlakozó hengeres
részét kell a tűzhelylaphoz csatlakoztatni.
Содержание
- Ankastre ocak 1
- Encimeras 1
- Instrukcje 1
- Navodila za uporabo 1
- Piani cottura 1
- Placas 1
- Tables de cuisson 1
- Tűzhelylapok 1
- Und bedienungsanleitung 1
- Varné desky 1
- Варочные поверхности 1
- Contenido 2
- Content 2
- Contenu 2
- I çi ndeki ler 2
- Indice 2
- Inhalt 2
- Spis treści 2
- Vsebina 2
- Содержание 2
- Cuprins 3
- Tartalomjegyzék 3
- Índice 3
- 2 gas conical 4
- Accessible space 4
- Injector 4
- Min 10 mm 4
- Sp da 25 a 45 mm 4
- Building in 6
- Electrical connection 6
- For u k only 6
- Gas connection 6
- Instructions for the installer 6
- Suitable location 6
- Adapting the hob to different types of gas 7
- Aftercare 7
- Maintenance and cleaning 7
- Regulating the minimum flame 7
- Use of hob user instructions 7
- Using the gas burner 7
- Protection of the environment 8
- Table 1 8
- Caracteristiques requises 10
- Encastrement 10
- Installation 10
- Raccordement electrique 10
- Raccordement gaz 10
- Adapter la table a differents types de gaz 11
- Assistance technique 11
- Brûleur auxiliaire brûleur semi rapide brûleur rapide brûleur ultra rapide brûleur quadruple couronne 11
- Maintenance et entretien 11
- Reguler la flamme au minimum 11
- Using the gas burner 11
- Utilisation de la table 11
- Protection de l environnement 12
- Table 1 12
- Pokyny pro instalatéra 14
- Připojení k elektrické síti 14
- Připojení plynu 14
- Vestavba 14
- Vhodné místo instalace 14
- Dříve než zavoláte servis zkontrolujte následující je připojená zástrčka k síťové zásuvce není problém v přípojce plynu 15
- Nastavení minimálního plamene 15
- Ochrana životního prostředí 15
- Pokud nelze závadu odstranit vypněte spotřebič nedemontujte jej a kontaktujte autorizované servisní středisko 15
- Použití plynového hořáku 15
- Použití varné desky 15
- Prohlášení o shodě tento spotřebič přicházející do kontaktu s potravinami vyhovuje předpisům směrnice eec 89 109 spotřebič vyhovuje evropské směrnici 2006 95 ec a 2004 108 ec a 2009 142 ec a následným změnám 15
- Servis 15
- Tabulka a 15
- Tento spotřebič je označen v souladu s evropskou směrnicí 2012 19 eu o odpadu z elektrického a elektronického zařízení weee weee obsahuje jak škodlivé látky které mohou vyvolat nepříznivý dopad na životní prostředí tak i suroviny které lze použít opakovaně je nutno používat speciální zacházení vzhledem k weee aby se všechny nečistoty likvidovaly správně a bylo možno recyklovat všechny materiály jednotlivci mohou hrát významnou úlohu při zajišťování toho aby se z weee nestal ekologický problém je nezbytné dodržovat některá základní pravidla weee nelikvidujte jako běžný domovní odpad weee předávejte na příslušná sběrná místa řízená městskými úřady nebo registrovanými společnostmi v řadě zemí může být používán systém domácího odběru velkých weee když kupujete nový spotřebič můžete starý vrátit prodejci který jej musí zdarma odebrat na principu kus za kus pokud jde o zařízení odpovídajícího typu které má stejné funkce jako dodávané zařízení 15
- Výrobce nenese žádnou odpovědnost za nepřednosti vyplývající z tisku nebo překladu v tomto návodu vyhrazujeme si právo na změny výrobku včetně bodů o spotřebě bez předchozího upozornění které nemají vliv na funkčnost nebo bezpečnost výrobku 15
- Změna varné desky na jiný druh plynu 15
- Údržba a čištění 15
- Bezpečnostní zařízení 16
- Dvouokruhový hořák qc ø 135 mm 16
- Elektrické zapalování 16
- G 20 20 mbar metan 16
- G 30 28 30 mbar lpg 16
- Hořák 16
- Instalační třída 16
- Napětí frekvence v hz 16
- Normální hořák sr ø 75 mm 16
- Plynové 16
- Pomocný hořák a ø 50 mm 16
- Příkon 16
- R 2 sr aux 16
- Rozměry spotřebiče 16
- S67 hbgpl2x 16
- Silný hořák r ø 100 mm 16
- Tabulka 1 16
- Tento spotřebič je navržený pro nekomerční použití v domácnosti 16
- Typ plynu výkon 16
- Typ reference 16
- Ultra silný hořák ur ø 110 mm 16
- Vestavné varné desky 16
- Výkon 16
- Einbau 18
- Elektrischer anschluss 18
- Gasanschluss 18
- Geeigneter standort 18
- Installationsanweisung 18
- Bedienungsanleitung 19
- Einstellen der gasmindestzufuhr 19
- Inbetriebnahme der brenner 19
- Technischer kundendienst 19
- Umstellung auf eine andere gasart 19
- Wartung und reinigung 19
- Umweltgerechte entsorgung 20
- Conexión del gas 22
- Conexión eléctrica 22
- Instrucciones para el instalador 22
- Integración 22
- Ubicación ideal 22
- Adaptación de la placa a distintos tipos de gas 23
- Mantenimiento y limpieza 23
- Regulación de la llama mínima 23
- Servicio técnico 23
- Utilización de la placa instrucciones para el usuario 23
- Utilización del quemador de gas 23
- 95 ec y 2004 108 ec y 2009 142 e 24
- Protección del medioambiente 24
- Tabla 1 24
- Instrukcje dla instalatora 26
- Odpowiednie pomieszczenie 26
- Podłączenie do gazu 26
- Podłączenie do sieci elektrycznej 26
- Zabudowa 26
- Czyszczenie i konserwacja 27
- Przystosowanie płyty do różnych rodzajów gazu 27
- Regulacja płomienia minimalnego 27
- Użytkowanie płyty instrukcje dla użytkownika 27
- Używanie palników gazowych 27
- Obsługa serwisowa 28
- Ochrona środowiska 28
- Tabela 1 28
- Ankastre montaj 30
- Elektri k bağlantisi 30
- Gaz bağlantisi 30
- Kurulum tali matlari 30
- Uygun yer tespi ti 30
- Yeşil sarı kablo 30
- Bakim ve temi zli k 31
- Gazli ocak gözleri ni n kullanimi 31
- Mi ni mum alevi n ayarlanmasi 31
- Ocak kullanimi kullanim tali matlari 31
- Ocağin farkli gaz türleri ne uyarlanmasi 31
- Satiş sonrasi servi s 31
- 95 ec 2004 108 ec ve 2009 142 ec 32
- Tablo 1 32
- Çevreni n korunmasi 32
- Ankastre ocak 33
- Candy hoover euroasia ev gereçleri san ve ti c a ş 33
- Fatura tarihi no satıcı firma ünvanı adres tel fax satıcı firma kaşe ve i mza 33
- Garanti belgesi 33
- Genel müdür 33
- Model bandrol ve seri no teslim tarihi yeri 33
- Tüketi ci hatti 444 03 98 33
- Tüketi ci hi zmetleri 33
- Встраиваемые варочные поверхности 35
- Выбор места для установки варочной поверхности 35
- Инструкции по выполнению установки 35
- Подключение к линии газоснабжения 35
- Подключение к электросети 35
- Подключение к электросети только для великобритании 35
- Адаптация варочной поверхности на другие типы газа 36
- Инструкции по эксплуатации варочной поверхности 36
- Использование газовой конфорки 36
- Регулировка минимального пламени 36
- 240 50 60 37
- S67 hbgpl2x 37
- Встраиваемые варочные поверхности 37
- Газовые qc 2r sr aux 37
- Газовые qc r sr aux 37
- Газовые r 2 sr aux 37
- Защита окружающей среды 37
- Квт 37
- Л час 37
- Обслуживание и чистка 37
- Послепродажное обслуживание 37
- Priključitev na električno omrežje 39
- Priključitev plina 39
- Prilagajanje kuhalne plošče za drugo vrsto plina 39
- Ustrezen prostor 39
- Vgradnja 39
- Vgradnja in priključitev 39
- 95 ec 2004 108 ec in 2009 142 e 40
- Nastavljanje minimalnega plamena gorilnika 40
- Protection de l environnement 40
- Servisiranje 40
- Uporaba gorilnikov 40
- Uporaba kuhalne plošče navodila za uporabnika 40
- Vzdrževanje in čiščenje 40
- Aparat je namenjen za neprofesionalno uporabo v gospodinjstvih 41
- Vgradne kuhalne plošče 41
- Število gorilnikov 41
- Connessione elettrica 43
- Connessione gas 43
- Installazione 43
- Istruzioni per l installatore 43
- Locazioni consigliate 43
- Adattare il piano cottura con diversi tipi di gas 44
- Manutenzione e pulizia 44
- Regolare il minimo della fiamma 44
- Ripristino 44
- Rispetto dell ambiente 44
- Uso del bruciatore gas 44
- Uso del piano istruzioni utente 44
- Bruciatore 45
- Piani cottura da incasso 45
- Instruções para o instalador 47
- Ligação eléctrica 47
- Ligação à rede de gás 47
- Localização adequada 47
- Preparação 47
- Adaptação da placa a diferentes tipos de gás 48
- Como utilizar o queimador de gás 48
- Regulação da altura mínima da chama 48
- Utilização da placa instruções para o utilizador 48
- Antes de chamar a assistência técnica 49
- Manutenção e limpeza 49
- Protecção do ambiente 49
- Alkalmas helyszín 51
- Beépítés 51
- Csak az egyesült királyságban 51
- Elektromos bekötés 51
- Gázbekötés 51
- Utasítások a telepítő számára 51
- A gázégő használata 52
- A minimális lángméret beállítása 52
- A tűzhelylap használata felhasználói utasítások 52
- A tűzhelylap átállítása különböző gáztípusokhoz 52
- Karbantartás és tisztítás 52
- Beépített tűzhelylapok 53
- Környezetvédelem 53
- Vevőszolgálat 53
- Amplasare 55
- Conexiunea electrică 55
- Conexiunea la gaz 55
- Incorporare 55
- Instrucţiuni de instalare 55
- Numai pentru g b 55
- Adaptarea plitei la diverse tipuri de gaz 56
- Reglarea flăcării minime 56
- Service 56
- Utilizarea arzătoarelor 56
- Utilizarea plitei instrucţiuni de utilizare 56
- Întreţinere şi curăţare 56
- Plite incorporabile 57
- Protecţia mediului 57
- Tabelul 1 57
- Gas type hobs 58
- Max kw min kw 58
- Max kw min kw 59
- Max kw min kw 60
- Rev c 42810548 62
- Üretici bu klavuzda meydana gelecek baskı hatalarından sorumlu değildir üretici gerekli olması durumunda ürünün emniyet ve işlevine ilişkin olmamak kaydıyla üründe değişiklik yapma hakkını saklı tutar 62
- Производитель не несет ответственности за опечатки и неточности которые могут встретиться в данной инструкции мы оставляем за собой право вносить изменения в конструкцию выпускаемых нами изделий с целью улучшения качества выпускаемой продукции при этом основные функции изделия и его безопасность будут оставаться неизменными 62
Похожие устройства
- Candy CPG 75SQPX Инструкция по эксплуатации
- Candy CPG 75SQPX Инструкция по эксплуатации EN
- Candy CPG 75SXD Инструкция по эксплуатации
- Candy CPG 75SXD Инструкция по эксплуатации EN
- Candy CPG64SGBA JV Инструкция по эксплуатации
- Candy CPG64SGBA JV Инструкция по эксплуатации EN
- Candy CPG64SGGH JV Инструкция по эксплуатации
- Candy CPG64SGGH JV Инструкция по эксплуатации EN
- Candy CPG64SGTF JV Инструкция по эксплуатации
- Candy CPG64SGTF JV Инструкция по эксплуатации EN
- Candy CPG64SPB Инструкция по эксплуатации
- Candy CPG64SPB Инструкция по эксплуатации EN
- Candy CPG64SPN Инструкция по эксплуатации
- Candy CPG64SPN Инструкция по эксплуатации EN
- Candy CPG64SQGX Инструкция по эксплуатации
- Candy CPG64SQGX Инструкция по эксплуатации EN
- Candy CPG64SQGXME Инструкция по эксплуатации
- Candy CPG64SQGXME Инструкция по эксплуатации EN
- Candy CPG64SXD Инструкция по эксплуатации
- Candy CPG64SXD Инструкция по эксплуатации EN